Adó 1% a Pécsi Autizmus Alapítvány javára!
Gyűjtés célja
Alapítványunk 2016 óta működik, hogy segítse az autizmussal élő személyeket. Fő célunk az önálló életre való nevelés, melyhez az elmaradt területek fejlesztését, megsegítését céloztuk meg. Alapvető módszereink: P.E.C.S. – Képcserés Kommunikációs Rendszer; ABA – Alkalmazott Viselkedéselemzés; TEACCH – Autisztikus és az azzal összefüggő fogyatékosságot mutató gyermekek oktatása és kezelése. Alapítványunk az első olyan civil szervezet a megyében, mely a fent leírt módszerek együttes alkalmazásával segíti az autizmussal érintettek egyéni fejlődését Baranya-, Somogy-, valamint Tolna megyében. Az elmúlt négy és fél év alatt közel 35 családnak tudtunk segíteni valamilyen formában és könnyítettük meg ezzel a mindennapjaikat. A gyermekek fejlesztésén túl nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy a szülőkre is oda figyeljünk. Mivel alapítványunkat érintett szülőkként, tehát autizmussal élő gyermeket nevelő szülőkként hoztuk létre, így tisztában vagyunk azzal, hogy a helyzet megélése egyáltalán nem könnyű. Ezért is igyekszünk minél több programot, képzést szervezni a szülők részére is!
Weblap:
http://harmonikusfejlodesert.hu/
Közösségi oldal:
http://www.facebook.com/pecsiautizmus
Adószám:
18849161-1-02
E-mail cím:
info@pecsiautizmus.hu
Telefonszám:
+36-30/315-6795